









Crete, 2022 – A Island That Never Hurries The wind in Crete doesn’t blow — it passes through. Like a memory you can’t quite recall, but you know it once mattered. The streets don’t call you — they wait. An empty chair in the shade — maybe someone just left, or maybe no one ever sat there, yet you remember it all the same. The old woman sitting alone is not lonely — she’s the last guardian of something that disappeared, but never truly left. These photographs don’t shout. They whisper — like a curtain shifting in an open window, and in that whisper, there’s something familiar: as if you had been there once, or are there now — without even knowing. Kréta, 2022 – Egy sziget, amely nem siet A szél Krétán nem fúj – csak átsuhan. Mint egy emlék, amit nem tudunk visszaidézni pontosan, csak érezzük, hogy valamikor fontos volt. Az utcák nem csábítanak, csak türelmesen várnak. Egy üres szék az árnyékban – talán valaki épp csak felállt, vagy sosem ült ott senki, mégis emlékszünk rá. Az öregasszony, aki egyedül ül, nem magányos – ő az utolsó őrzője valaminek, ami eltűnt, de sosem múlt el. A fotókban nincs kiáltás, nincs látványosság. Csak rezzenés, mint a függöny a nyitott ablakban, és benne valami ismerős: mintha ott lettél volna, vagy mintha most lennél ott – és nem is tudsz róla.